Kedves vásárlóink!

A kiszállítás technikai okokból február 26- ig szünetel!
Megrendeléseiket továbbra is fogadjuk, és február 27-től kiszállításra kerülnek!

Megértésüket köszönjük!

Molnár V. József: Az ​emberélet szentsége

„E könyvben az emberélet szentséges voltát igyekszem beláthatóvá tenni. Annak a társadalomnak a szokásait, amelyben az ember az életet, és az őt „eltartó” teremtett mindeneket Isten ajándékának tekintette, s aképpen is bánt vele, becsülte meg. Azt a ma már csak szórványban föllelhető életformát, amelyben a született gyermeket áldásként fogadta a család, s a templomi keresztelő mellett a Nappal (Őrség, Göcsej) és a Holddal (gyimes) is megáldatta; azt a közösséget, amelyben a szülőanyának a Boldogasszony minden bajtól megóvó ágyát készítették el, s a gyermek bölcsőjének is szentséges szerepe adódott; amelyben házasságra fészeknyi gyermek okán léptek a különnemüek, s nászuk – amelyet a madarak január végi násza kapuzott, s az ezt követő Mária mennyegzője játék áldott – Isten közelében. a ház fönt-jében, a padláson történt. Azt az életformát, amelyben minden megpróbáltatást Istentől eredőnek tartott és fogadott el az ember, s éppen ezért javát, épülését szolgálta; amelyben a halált nem tartotta pusztulásnak, hanem annak , ami a földi élet utolsó átváltozását hozta, s készület előzte meg, várakozás”

Molnár V. József

227 oldal

5,800 Ft

Share on facebook
Megosztás Facebookon

Leírás

E könyv – mely az emberélet fordulóihoz kapcsolódó szokásokat, hiedelmeket gyűjti csokorba – jegyzetnek készült, s a szerző „Ég szülte földet, föld szülte fáját” – A régi ember élete című rádióműsorának elkészítéséhez szolgált „segédanyagául”.
Témakörei: Születés, Keresztelés, Isten tenyerén… (csecsemőkor), A gyermekkor, A felnőttkor küszöbén, A házasság előkészületei, Esküvő, Házasélet, Öregkor, Temetés.

Jóska bácsi….