Leírás

A régi kultúrák és természeti népek műveltségében az elemi alakzatok megszámlálhatatlan sokasága van jelen.

Egyebek között a kör, a négyzet, az átlósan osztott négyzet, az állókereszttel osztott négyzet, a kereszttel osztott kör, a lépcső és a spirál.
Ezek az alakzatok meghatározó sorrendben egymásból következnek, belőlük és általuk szerveződik számos fontos tagoltabb alakzat (pl. forgórózsa, életfa, kentaur, az analógiásan összetett állat- és növényalakzatok).

Mindezek pedig szerte a világon elterjedtek. Földrajzilag egymástól távol eső népek művészetében bukkannak föl és gazdasági, társadalmi, szellemi változások ellenére évezredeken át fönnmaradtak.
E fölismerések után keresni kezdtem – és meg is találtam – a rendező elvet, egy olyan „logikai modell”-t, amely az egymástól térben és időben távol keletkezett motívumok rendszerét, rokonságát és általános jelenté-tartalmát igazolja.
Mindezek után képtelenségnek tűnt számomra, hogy a természetben élő – s annak benne is működő törvényét tiszteletben tartó – ember művészetét rendszertelen, primitív képzelgés, babonás félelem, vagy az ún. „díszítő ösztön” hozta létre és tartotta fönn folyamatosan, évezredeken át, alapjait tekintve változatlanul.

Sokkal valószínűbb, hogy egymással szervesen összefüggő külső és belső kényszer alapozta, alakította e műveltséget: a magmaradás és a megismerés gyönyörű kényszere, valamint az érzékelés az észlelés és a gondolkodás – az ember Teremtőjétől kapott adottságai.
A logikai modell szervezése és alkalmazása döbbentett rá a négyzet őskori „megtalálásának” jelentőségére; de a modell tette lehetővé számomra – egyebek között azt is -, hogy a természetben élő ember miért rajzol, farag, sző vagy hímez lépcsőt vagy hármas levelet a spirál mellé; hogy a lépcső alak miért alkalmas a „kezdődik” és a „bevégzett” jelölésére, hogy nemcsak a lépcsőnek, hanem valamennyi „megtalált” elemi alaknak és tagoltabb alakzatnak egyetemes jelentéstartalma van, s e jelek (képletek, motívumok) rendszert alkotnak.