
MEGJELENT!
Meschler Móric SJ SZENT JÓZSEF ÉLETE ÉS SZEREPEAz Úr Jézus életébenés az anyaszentegyházban “A Szent József-évben érdemes arra is egy pillantást vetni, hogy a maitársadalomban

Meschler Móric SJ SZENT JÓZSEF ÉLETE ÉS SZEREPEAz Úr Jézus életébenés az anyaszentegyházban “A Szent József-évben érdemes arra is egy pillantást vetni, hogy a maitársadalomban

Megjelent Monforti Grignon Szent Lajos Mária, Szentolvasó című remekműve, Márfi Gyula érsek atya előszavával! “A sátán ma is serényen tevékenykedik, és az ellene való védekezésnek

Mária tisztulásának napja, görögül Hypapanté, vagyis találkozás; amikor Jézust a Mózesitörvény szerint Mária bemutatja a templomban, ahol Simeon a kezébe veszi és a Világ Világának

„Én Krisztus gabonája vagyok, a vadállatok fogai által akarok megőrlettetni, hogy Krisztus tiszta kenyerévé legyek.” Az apostolok tanítványa, a vértanúk tündöklő példája; †107.Mikor az apostolok

Rendalapító, genfi püspök; a „Filotea” szerzője, mely méltó párja Kempis Tamás, „Krisztus követése” című remekművének.1567-ben (augusztus 21.-én) született Szalez városában. Kezdetben 6 évet Párizsban, majd

“Az Isten munkája feletti elmélkedés – legalábbis bizonyos mértékig – feljogosít bennünket arra, hogy csodálattal álljunk meg Isten bölcsessége előtt, és arról véleményt formáljunk. Az