Kedves vásárlóink!

A kiszállítás technikai okokból február 26- ig szünetel!
Megrendeléseiket továbbra is fogadjuk, és február 27-től kiszállításra kerülnek!

Megértésüket köszönjük!

URUNK BEMUTATÁSA A JERUZSÁLEMI TEMPLOMBAN,VAGYIS GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY(február 2.)

Hqdefault

Mária tisztulásának napja, görögül Hypapanté, vagyis találkozás; amikor Jézust a Mózesi
törvény szerint Mária bemutatja a templomban, ahol Simeon a kezébe veszi és a Világ Világának nevezi őt: az agg átadja helyét a gyermeknek!
E napon két esemény is találkozik: Mária tisztulása és Jézus bemutatása a templomban.
Szokás volt ugyanis, hogy a zsidó törvények szerint a szülés utáni negyvenedik napon az édesanya a templomba menjen, s ajándékba bárányt, vagy gerlepárt vigyen; másrészt ha fiúgyermeket szült (kivéve ha Lévi törzséből való volt) őt bemutassa a templomban és Istennek
ajánlja, illetve jelképes pénzen magának kiváltsa. „Amikor elteltek a mózesi törvényben megszabott tisztulás napjai, Jeruzsálembe vitték, hogy bemutassák az Úrnak. Így parancsolja az Úr törvénye: „Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve.” Be akarták mutatni
az Úr törvényében rendelt áldozatot is: „Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.” (Lk.2,22-24)
A szülés után negyven napig ugyanis tisztátalannak tartották az édesanyát; Mária, jóllehet teljesen tiszta volt, hiszen Jézus foganásában nem ember, hanem maga Isten működött közre a Szentlélek által, mégis alávetette magát e törvénynek is – amint az Angyali üdvözletkor maga mondja: „Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk.1,38), most tetteivel vallja ugyanezt. Krisztushoz hasonlóan, aki szintén nem volt köteles magát a
törvénynek alávetni, alázattal magára veszi a törvény igáját – Mária a leginkább hasonlatos ember Krisztushoz azáltal, hogy életében leginkább követi szent Fiát. Amint Jézus is, a Világ Királya rongyos istállóban születik, úgy Mária is, aki királyi vérből, Dávid házából való, a szegények ajándékát, gerlepárt visz a templomba.
Az agg Simeon, aki töretlen hittel várta a Messiást és ezért neki Isten megígérte, hogy még életében meglátja a Megváltót, a templomba érkező Máriánál a Szentlélek adományaként felismeri Jézusban a Messiást: „Volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű, igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát és a Szentlélek lakott benne. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek ösztönzésére a templomba ment. Mikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy a törvény rendelése szerint tegyenek vele, karjába vette és e szavakkal áldotta az Istent: „Bocsásd el most szolgádat, Uram szavaid szerint békességben, hiszen már látták szemeim az üdvösséget, amit minden nép számára
rendeltél: világosságul a pogányok megvilágítására és dicsőségére népednek, Izraelnek.” Atyja és anyja csodálkozva hallgatták, amit mondott. Simeon áldotta őket és így szólt anyjához, Máriához: „Sokak romlására és föltámadására lesz ő Izraelben: jel, amelynek ellenszegülnek – s a te lelkedet is tőr járja át – hogy így megnyilvánuljon sok szív érzése.”6 (Lk.2,25-35)
A szabolcsi zsinat (1092) már a kötelező ünnepek közé sorolta. A régi rómaiak Mars anyjának tiszteletére minden ötödik esztendőben égő fáklyákkal és szövétnekekkel járták a határt e napon. A kereszténységben égő gyertyákkal kerülték a szentegyházat, néhol a határt is,
ünnepelve, hogy Mária „világos”: mentes a bűntől; s ünnepelték a gyertya példázatával is. A gyertya méhviasza Jézus tiszta teste; a viasz alatt való bél, az Ő ártatlan szent lelke, a tűz pedig, a világosság az Ő istensége. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe:
magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson, világítson. Jézus mondja: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn.8,12)
Eleink hitében e szentséges napon az anyaföld, a Földanya „ébred föl” (ezért a gyertyás határkerülés). A Földanya pedig nem más, mint a földben lévő örök áldozat: növény-, és elhullott állati oszladék, humusz; s ezen anyaság ölében a napfényt őrző megszámlálhatatlan kristályszemcse, a „gyermek” ilyenkor bocsátja ki (sugározza vissza) az őrzött fény melegét. Íme a földanya, a mi Boldogasszonyunk, a Mindenség templomában bemutatja a magzatát! De bemutatja fönt, az égi mezőn is, hiszen annak derűs kékje az Ő köpenye, s a kékben a gyermek, a Jézust idéző Nap ilyenkor már nemcsak fényében látványosan több, hanem melege is „érzékelhetőbbé” válik. Lelkünk Simeonja most kezébe veheti a gyermeket! Aminek (Akinek!) eddig „csak” reménye élt és növekedett bennünk – íme, tapasztalhatóvá, „foghatóvá” szépült.
A határjáró ember is gyertyával kerülte a határt, s bemutatta áldozatát, aki karácsony szentséges éjszakáján benne született meg, benne vált nyilvánvalóvá. „Ím, megőriztem Uram a karácsonykor nekem ajándékozott fényedet, és most bemutatom Őt a Te templomodban.”
A szentelt gyertya egyike a legrégibb szentelményeknek. A középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, ennél gyújtották meg aztán a gyertyát. A félegyháziak a szentelt gyertyát „máriagyertyának” nevezik. Simeon és Anna a templomban bemutatott Jézust (akiről immár nemcsak hallottak, hanem meg is „tapinthatták”) a Világ Világának nevezte, ennek jelképe a szentelt gyertya amely foganatos égiháború, villámlás, jégeső, és a gonosz kísértése ellen. Kevés olyan katolikus paraszthajlék akad, ahol manapság is még ne volna szentelt gyertya. Régebben a sublót-, vagy ládafiában tartották, vagy halványkék szalaggal átkötve a falra akasztották, némely helyen a szent sarok, a házi oltár éke volt. Főképpen vihar idején gyújtották meg s imádkoztak mellette, de égett vízkereszti házsszentelésnél is.
Szegeden azt tartották, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jól mézelnek majd a méhek. Ezen a napon végigsöpörték a kaptárakat a kiszombori méhészek; asszonyaik pedig a szentelésből hazatérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy békesség legyen
a háznál.
A hajdani szegediek különösen fontosnak tartották a hétszer (hét egymást követő esztendőben!) szentelt gyertyát, továbbá a „kilencedes”, vagyis kilenc kedden meggyújtott gyertya gonoszűző szerepét. Azt tartották, hogy a világ végén három napig sötétség lesz, csak a
hétszer szentelt gyertya világít majd; ilyen gyertyát szoktak égetni Dombrádon a ravatalon
fekvő halott mellett.
A gyertya alkalmas arra is, hogy megidézze a Szentháromságot: lángja a Teremtő Atya, méhviasza az érettünk emberré lett Isten, a Fiú, s bele az Atya és Fiú közös lelke: a Szentlélek.
Palócvidéken azért kötik át a Mária ölét-ölelését jelentő világoskék szalaggal, mert az isteni hármasság befoglalója az Istenszülő Asszony, benne, általa válik érzékelhetővé, „tapinthatóvá” az értelmünkkel fölfoghatatlan.
Göcsejben a felpuffadt hasú beteg köldökére egy szál égő gyertyát helyeztek, s üvegpohárral leborították: elalvó lángja kiszívta a betegséget. Némelyek torokfájás ellen nyeltek belőle egy darabkát. A piricsei görögkatolikus gazdasszony a tehén ellésekor égő szentelt
gyertyát vitt az istállóba. Tápén az új ház fundamentumába (alapjába) boldogasszonyi füvet, szentelt gyertyát raktak és sót szórtak. A gyertyát a régi szegediek az épülő házba falazták. (Itt is gondolhatunk a régi emberáldozat kiváltására – ld. Kőmíves Kelemenné) A privigyei szlovák néphit szerint a kisgyermek hamar megtanul beszélni, ha a szentelt gyertyából egy picinykét a nyelve alá tesznek.
A szentelt gyertya végigkíséri és oltalmazza a hívő embert egész életén át. Galgamentén és palócvidéken a padlás terén gondnosan elkészített nászágy mellett ládán vagy szökrénykén ott égett a szenteltgyertya. Bácskai hagyomány szerint amíg a kereszteletlen gyermek anyjával a „boldogasszonyágyában” fekszik, karjára vagy pólyájára olvasót kell kötni, s fejénél szenteltgyertyának kell égni, nehogy a „pogánykát” a gonoszok kicseréljék. Szülés és keresztelés között szentelt gyertya világított éjjel-nappal abban a szobában, ahol a gyermekágyas asszony magzatával feküdt. Az „egyházkelő” (avatás) úgy történt, hogy a régi szegedi anya gyermekével, kezében égő gyertyát tartva körüljárta az oltárt. A régiségben a haldokló ember kezébe is égő szentelt gyertyát adtak: lámpással mehetett így a lélek az örök életnek mennyegzőjébe. A hozzátartozók égő gyertyával körül is járták az ágyat, „megkerítették”, elzárták a leselkedő gonosz elől. Fertővidék asszonyai szerint a gyertya fénye mutatja az utat a haldoklónak, füstje pedig távoltartja a gonoszt, s addig kerülik gyertyafénnyel körül az ágyat, amíg a lélek el nem száll a testből – így segítve annak „hazatalálását”.
A mohácsi sokácok egy egész köteg gyertyát szentelnek, s minden esztendőben hozzátesznek még egyet. Odahaza egy szálat kihúznak, piros és fekete cérnával átkötik és megygyújtják; lángját a gyermek fejéhez tartják, fejfájás ellen. A bánáti bolgárok a szentelt gyertyák
kötőszalagját gyermekeik ingébe fűzik betegség ellen. Vingán a bolgár fiúgyerekek nyakára, lányok hajába, vagy kezükre, ujjukra, továbbá csikók és bárányok nyakába kötik; nagyszombatig viselik, utána elégetik.
Régen a házban Gyertyaszentelő Boldogasszonykor a tüzet mindenütt eloltották és az új,
megszentelt tűzzel gyújtották meg újra.
Ezen a napon jön ki a medve barlangjából, s ha árnyékát meglátja, visszamegy: hosszú lesz
még a tél – a kemény, köves bent, a barlang lassan elereszti az életet.

(Molnár V József, Kerek Istenfája Ős-kép kiadó 2018)

Kerek I Elöl 1

Share on facebook
Facebook