Rendalapító, genfi püspök; a „Filotea” szerzője, mely méltó párja Kempis Tamás, „Krisztus követése” című remekművének.
1567-ben (augusztus 21.-én) született Szalez városában. Kezdetben 6 évet Párizsban, majd (1584-től) Padovában tanult. Hetenként gyónt és áldozott, Párizsban a Szent István templom Szent Szűz-oltára előtt szüzességet fogadott, és azt, hogy a szentolvasót élete végéig minden nap elimádkozza (később szüzességi fogadalmát a lorettói szentházban megerősítette). A sátán hiába kísértette asszonyi bájakkal, Ferenc mindvégig megőrizte tisztaságát. A kísértő azzal is próbálkozott, hogy elhitesse vele bármit is tesz, mindenképpen elkárhozik. Ferenc kétségbeesésében így fohászkodott: „Ha már halálom után örökre el kell vesznem, és Isten ellenségének lennem, legalább most életemben igyekszem Istenemet szívből szeretni!” Erre a gonosz elhagyta, és többet e kísértést nem kellett kiállnia. Svájcba visszatérve pappá szentelték, majd genfi prépost és szónok lett: a környező falvakban prédikált és térítette a protestánsokat. Kortárs hagyomány szerint legkevesebb 72.000 eretnek megtérése köszönhető neki.
A rábízott tartomány legtávolabbi részébe is elment, csakhogy hirdesse az evangéliumot; az eretnekeket megfeddte, a krisztusi tanítást pedig olyan világosan tárta eléjük, hogy szinte mindenütt megtértek a katolikus hitre. Kora legkiválóbb protestánsait hívta vitázni, de senki sem mert kiállni vele, mert féltek tőle ismervén csodás adományait. Italába mérget kevertek, s mikor ezt megérezte, fogadalmat tett, hogy egy bizonyos Mária-kápolnába zarándokol: erre a méreg hatása nyomtalanul eltűnt. 1602 december 8-án segédpüspöké szentelték.
Húsz évig volt püspök; mikor Lyonba utazott, 1622 karácsonyának harmadnapján betegségbe esett, s még 28.-án a szentségeket felvéve elnyugodott az Úrban. VII. Sándor pápa avatta őt szentté 1665-ben, teste az annecy-i székesegyházban nyugszik.
Életében-halálában számos csodát tett: száznál több ördögtől megszállottat szabadított meg a kereszt jelével; két halottat feltámasztott, vakok, bénák, sánták egészségét adta vissza, halála után csodatételei csak megszaporodtak. Hirtelen haragú ember volt; mégis, egyetlen indulatos szót nem lehetett tőle hallani még ha gyalázták sem. „Az ember haragjában Istentől jóváhagyásra érdemes dolgot nem művel” – mondja szent Ágoston. Ferenc önmaga
legyőzését tartotta a legtöbbre, és mikor haragra gerjedt mindig megvárta a szólással míg haragja lecsitult, hogy csak a szeretet szóljon általa mindenkihez. Ő egyben a Sarlós Boldogasszonyról nevezett rend alapítója.

(Molnár V József, Kerek Istenfája Ős-kép kiadó 2018)