Leírás
Európa-szerte reneszánszát éli a buddhizmus.
Virágzó közösségeiket gyakran látogatják önmagukat
keresztényeknek vallók is, akik szerint egyenrangú
e két világvallás, éppen ezért nem az egymástól eltérő,
hanem az egymással azonos vonásaikat kell
értékelnünk, nagyra tartanunk.
E nagy összeborulás azonban meglehetősen új keletű.
Múlt századunk első felében a keresztény hittudomány
még élesen megkülönböztette a kettőt, s meggyőzően
bebizonyította, hogy amíg a buddhizmus ember
alkotta (természetes) vallás, addig a kereszténység
magától Istentől származó (természetfeletti), tehát
nem rész, hanem egész szerinti. Amíg ugyanis
a buddhizmusban az isteni igazságoknak csupán
a csírái lelhetők fel, tévedésekkel keverten, addig
a kereszténységben mindegyikük, tévedésmentesen.
E felismerésért oly fontos e két munka.
Az egyik szerzője Szeghy Ernő (1872–1952) ciszterci,
majd karmelita szerzetespap, teológiai tanár,
a másik Tóth Tihamér (1889–1939) egyetemi tanár, veszprémi püspök.
(Ifj. Tompó László)