Isten, ki értelmes teremtményeit – az eléjük tűzött végcél felé –
parancsai által irányítja s vezérli, erőforrásokról is gondoskodott,
melyekre a paradicsomi bűn által legyengült emberi természet
annyira rászorul. Evégből nevezetesen hét szentséget rendelt. Igazi
malaszttól duzzadó források ezek, amelyek a vétek által letarolt földet
kristályos vizeikkel öntözgetik és új lelki édenné varázsolják.
Minket ezúttal a szentségek főleg annyiban érdekelnek,
amennyiben számos isteni és egyházi törvény tárgyát alkotják. Ebből
a szempontból ugyanis a keresztény erkölcstan keretébe tartoznak,
amelynek java részét már a Tíz- és Ötparancsról s az Isteni
erényekről szóló értekezéseinkben a magyar közönség
rendelkezésére bocsátottuk.
Hányan és hányan élnek Egyházunk kebelén, kik annak éltető
légkörét, a malasztot, alig ismerik, annál kevésbé tudják öntudatosan
kihasználni, kiélvezni.
Adná az Úr, ki a malaszt hasonlíthatatlan kincseit főképp
kínszenvedése által érdemelte meg s kinek Szíve „malaszttal s
igazsággal teljes”, hogy e fölséges tárgyról világosan s szabatosan
tudjunk szólani s könyvecskénk minél több tikkadt, fáradt lelket
kalauzoljon vissza „az Üdvözítő kútforrásaihoz”.

Müller Lajos SJ