Leírás
Napjainkban a tét már nem is annyira a keresztény értékek fennmaradása, mint maga az ember. Ki is az ember? Ma már ez a kérdés. Hogyan fogja nevelni az erőszakos balliberális ideológia az ifjú nemzedéket a gender-elmélet alapján a bölcsődétől kezdve? Nyilvánvaló, hogy torzókat formál, akik tovább növelik a társadalom anarchiáját és dekadenciáját. E pusztító ideológia célja, hogy anarchiát keltsen, aláássa a hagyományosan keresztény társadalmakat, s az emberségét vesztett fogyasztókat manipulálja és uralja. A gondolkodó ember átlát a gyűlölet e stratégiáján, és nemet mond rá.
A szerző kitűnően feltárja mindezt. Ajánlom olvasásra elsősorban szülőknek és tanároknak!Dr. Osztie Zoltán plébános, Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-Templom
„Csapataink harcban állnak…” – mondják a tábornokok háború idején. A XXI. századunk kényszerűségeiből megtanultuk, hogy korunk háborújában az ellenség nem a hagyományos fegyvereket veti be ellenünk. Ezért mi sem védekezhetünk akárhogyan. A „gender”-rel támadó erőtér pusztítani akar, hisz „csapataik harcban állnak”… Ezért nem elég, ha csak beszélünk róla, mert a szavak ereje már kevés.
Az önvédelem záloga csakis a tettek, a konkrét ellencsapások lehetnek. A történelem arról tanúskodik ugyanis, hogy maga az ÉLET függ a győzelemtől. E könyv szerzője mindezt, megnyugtató határozottsággal mutatja be.Földi László nyugalmazott hírszerzőtiszt, biztonságpolitikai szakértő