Ravasz László dr., a magyar protestantizmus kétségkívül legelőkelőbb
egyénisége, 1935. október 31-én cikket írt a Pesti Naplóba, amelyben

arra hívja fel a katolikusokat, hogy ünnepeljenek együtt a protestánsokkal a Luther által 1517. október 31-én kezdett reformáció emlékünnepén. A felhívás széles körben feltűnést keltett. A benne megcsendülő hazafias, összetartást sürgető hang sok katolikust is megfogott, akik a katolikus papokhoz fordultak ezzel a kérdéssel: Miért nem ünnepelnek a katolikusok a protestánsokkal együtt?

Mi tudatában vagyunk a mi vallási igazságunknak. Tudjuk jól, hogy Krisztus 1900 éves örök-
ségét mi őriztük meg. A mienk 1900 éves és változatlan, a tietek csak 400 éves és azóta is a szétszakadozottság foszladozása. Mi tudatában
vagyunk annak, hogy a mi magyar hazánkat nálunknál se a múltban se a jelenben senki hívebben nem szolgálta. Mi vagyunk a magyar kon-
zerváló erő. Mi vagyunk a konstruktív tényező. Voltunk és vagyunk: békében, háborúban, a kommunizmus és oláh megszállás idején. A mi
vezetőink nem tévedtek el se jobbra, se balra. Szükséges-e, hogy ezeket mi is emlegessük?
Ebben az írásban nagyjából leszögeztük a mi igazságainkat és a ti helyzeteteket.
Láthatjátok, hogy amit állítunk, azt bizonyítani is tudjuk. Mert már egyszer végre valahára ezt is meg kellett tennünk.
Azonban nem háborút akarunk, hanem békét. Mi tudjuk magunkat védeni, de ha szükség van rá, tudunk támadni is.De nem az utóbbi a célunk, hanem a békesség.
Mi összeszorítjuk a fogainkat és némán vesszük tudomásul, hogy ti október 31-én, a kereszténység legvéresebb és legkegyetlenebb megtámadása emléknapján ünnepeltek. Nekünk keserűség, Nektek ünnep. Mi nem ünnepelünk, mert nem ünnepelhetünk. Sőt az államhatalmat is arra kérjük, hogy még a sajtó szüneteltetése által passzív ünneplésre se kényszerítsen bennünket.