Január 18- án az engesztelő királyleányt, január 21-én a vértanú szüzet ünnepli az Anyaszentegyház!

A két szent ereklyéje a Belvárosi Szent Mihály-Templom ereklye tárából, a templom Lourdesi oltárán. A nagyobbik ereklyetartóban Szent Margit csont ereklyéje, a kisebbikben Szent Ágnesé látható.

(Árpád-házi Szent Margit, IV. Béla királyunk lánya, Szent Erzsébet unokahúga; 1242-1271.)
IV. Béla édesapja, II. András királyunk szentföldi hadjárata során magával hozta Antiochiai
szent Margit koponyaereklyéjét, akinek életszentsége igen nagy becsben állott népünknél: többek között a szülő nők folyamodtak közbenjárásáért. IV. Bélának menekülésekor hat leánya és egy fia volt; hamarosan a leányok közül kettő meghalt – egyiküket Margitnak
hívták. A hetedikként született leány ismét a Margit nevet kapta; szülei engesztelésül Istennek ajánlották. Népünk hitében a hetedik gyermek – Isten kegyelme által – varázsos, tulajdonságokkal fölruházott; s valóban a csecsemőkorból még alig kinőtt Margit megjósolja
atyjának egyik eljövendő csatáját, s annak kimenetelét is; már a kolostori életben csodás látásai adódnak, s egy alkalommal elöljáróját fára mászni kényszeríti „vizetárasztásával”. Margit a Nyulak szigetén emelt Boldogasszony-kolostorban anyanyelvén ismerkedik meg
a Bibliával és a szentek legendáival. Jézus szenvedése tölti be életét: alázatra törekszik, vállalja a legmegalázóbb, legszennyesebb munkát is. Sanyargatja magát tövises vesszővel, sündisznó bőréből csinált ostorral is. Életét a középkorban Ráskay Lea írja le:
A lengyel és a cseh király is feleségül kéri, ám mindhiába. Áldozatos életéről így vall középkori kódexünk: „Gerjedez vala ez nemes szent szűz az
isteni szerelemnek tüzével, és meggyulladván, imádkozék vala szüntelen, olyha minden
közbevetés nélkül, úgy, hogy napnak első idejétől fogva az konventnek ebédének ideiglen
szünetlen imádságban marad vala meg s mennyével felülmúl vala mindeneket nemességgel, annyéval inkább erőlködik vala
magát megalázni ez nemességes szent szűz, magyeri királnak nemes leánya. Hetet tart
vala az konyhán, főz vala az szororoknak, fazekat mos vala, tálakat mos vala, az halakat
megfaragja (lepikkelyezi) nagy hidegségnek idején, úgyhogy az nagy jeges víznek hidegségétől ez gyenge szűznek az ő kezének bőre meghasadoz vala és a vér kijő vala az ő kezéből, és némikoron bekötik vala az ő kezét az ő nagy fájdalmáért. Az konyhát megsepri, fárd hord
vala hátán, vizet merét vala és ő maga az konyhára viszi vala.
Éjjel fölkel és úgy hallgatja vala, ha valamely szoror nyög, és hozzámegyen, megkérdezi.
Némelyeknek bort hevít, némelyeknek ruhát melegít, és odateszi, hol az betegnek fájdalma
vala. Ha kedég valamely az szororok közül meghal vala, tehát ez szent szűz mindaddig el
nem megyen az meghalt szorornak testétől, mígnem eltemettetik vala. Hanem az holttestnél imádkozik, és oly igen nagyon siratja, nagyobban hogynem mintha őneki testi atyjafia volt volna.
Esmég ez szent szűz vala mindenben szegénységnek szeretője és megtartója és igen szeret
élni vala szegénységben. Őneki ruhája, kápája vala igen ő és megszakadozott, és foltos
vala. És némikoron ez szent szűz az sárból veszen ki posztódarabokat, és azzal foltozza
vala meg köntösét, kápáját. Ez szent szűz eszében forgatja vala gyakorta és néha egyebekkel is beszéli vala az ő
nemzetének, eleinek életüket és életöknek szentségét. Azaz: Szent István királnak életit…
Szent Imre hercegnek is ő életit… Szent László királnak életit… Szent Erzsébet asszonynak,
az ő szerelmes nénjének szentséges életit… Ilyenféle gondolatokban és szólásokban foglalja
vala magát ez szent szűz, és nagy magas fohászkodásokat vonszon vala az ő szívének belső
részéből, és kéré vala ez szenteknek esedezésüket, hogy az ő érdemüknek miatta és az isteni
ajándoknak, malasztnak miatta érdemlene lenni az ő nyomuknak és érdemöknek követője.
Mikoron az ő nagy keserűségét látnák szororok, olyha őrajta könyörülvén, úgymondnak
vala őneki:
– Mi tenéked benne? Mit gondolsz vele? Mire hogy minden történetért te tennen magadat gyötröd?
Tehát ez szentséges szűz Szent Margit asszony az ő szívének mélységéből vonszván nagy
fohászkodást, ezenképpen felele:
– Az anyaszentegyház, minden hív kereszténynek anyja az ő drágalátos tagiban metéltetik és igen keményen gyötretik. És ti azt mondjátok énnekem: Mi tenéked benne? Nemde
nem ő szült-e keresztvíznek miatta újonnan engemet, ti veletek öszve?! Nemde az ő leányai
közül való vagyok-e én? Bizonnyal az vagyok!
Mikoron jutott vala ez szentséges szűz az ő betegségének tizenharmad napjára, egy
szombat napon… meggyullada ez méltóságos szűz az mennyei jegyesnek szerelmében: kit
kéván vala, kit szolgál vala, kit mindeneknek felette szeret vala, kinek szerelméért mind
atyját, anyját és ez világi országnak birodalmát elhagyta vala. Az ő ártatlan lelkét, szentséges, méltóságos lelkét ajánlván az ő Teremtőjének, az ő édességes, kévánatos jegyesének,
elnyugovék az Úrban.”
Ábrázolásának jellemzője, hogy fekete fátylát és köpenyét csillagok díszítik, kezében liliomot, olykor könyvet is tart. Koronája az ábrázolásokon rendre a földön hever; ha három koronát látunk alakja mellett, azok a három kikosarazott királyi kérőt jelentik.
Egy alkalommal István, Margit testvére fellázad apjuk ellen. Margit mindent megtesz a
békülésért, még édesapja haragját is magára vonja, sőt, Béla egy időre a margitszigeti kolostor támogatását is megvonja. Halála után beteg királyok keresik föl Margit sírját és gyógyulnak meg Isten kegyelméből.
Margit hőse számos mai regényünknek, de a néphagyomány nem tartja számon. Ennek föltehetően az az oka, hogy kegyetlenül kínozta magát, s az önkínzás népünk lelkületétől mindig is távol állott; de talán éppen az önkínzás miatt a nagy ünnepeken magát máig ostorral kínzó itáliai ember kedvenc szentje. Kitüntetett hazai tiszteletének okát az is adhatja, hogy személye – népünk tudatában – teljesen egybeolvad, eggyé lesz Boldogasszonyéval (a sziget, ahol élete javát tölti, kezdetben a Nyulak – a szüzek! –, majd Boldogasszony szigete, ma pedig Margit-szigetnek nevezzük). De okát adhatja az is, hogy „névadójától”, Antióchiai Margittól a Patrona Regni „címet” örökli s tölti be, hiszen királyaink segítő szentje ő; és királyi atyja jóvoltából Isten oltárán engesztelő áldozat a mi Margitunk. Margit a nemzetért vállalt engesztelés mindenkori példája – minden szenvedést magára akar venni, hogy nemzete megmeneküljön. A szentek közbenjárása mindig Istenhez való közelségük, Előtte való kedvességük függvénye – ezért vállalnak a szentek erejükön felül, s vezekelnek azokért, akik bűnösökként rájuk bízattak. Margit a megtestesült engesztelés; míg a bűnös saját vétkeiért vezekel, „ledolgozza” az értük járó büntetést; addig aki maga bűntelen az mások bűneiért tud Istennél engesztelni, magára véve e bűnökért járó büntetést, önként vállalva a szenvedést – a bűnös helyett! Margit az egész nemzetért vállalt minden testi-lelki gyötrelmet, hiszen a kolostori életben saját akaratából erősítette meg szülei felajánlását, és lett engesztelő áldozat az egész nemzetért! Szentté avatása sokáig várat magára: már halálakor szentként tisztelik, köszönhetően a sok csodás gyógyulásnak mely sírjánál történik. 1272-ben bátyja, V. István kéri a pápától Margit szentségének kivizsgálását, és Fülöp esztergomi érsekprímás vezetésével meg is kezdődnek a tanúkihallgatások, ám a prímás halála miatt a folyamat megszakad. V. István lánya, Erzsébet hercegnő 1276-ban kéri V. Ince pápát a vizsgálat folytatására aki enged a kérésnek, ám ezúttal a pápa halála akasztja meg a folyamatot. 1306-ban Károly Róbert, majd utóbb az özvegye kéri a vizsgálatok folytatását – sikertelenül. Ezután Hunyadi Mátyás sürgeti a szenttéavatást – Kapisztrán Jánoséval együtt – ismét siker nélkül. 1641-ben Ferrarai Zsigmond, domonkos nagymester (és pápai követ) tesz kísérletet a folytatásra, de megintcsak eredménytelenül. Végül XII. Piusz pápa 1943 november 19.-én a szentek közé iktatja őt „Maxima inter munera” kezdetű bullájában.

Ágnes
(Ókeresztény vértanú, szűz; tizenhárom esztendős korában szenvedett vértanúhalált.)
Legendájában, amelyet az Érdy-kódexből ismerünk, visszautasítja a pogány helytartó fiát,
aki megkéri kezét. A helytartó végül választás elé állítja: vagy fiát választja férjéül, vagy ha
szűz akar maradni, belép a Vesta-szüzek közé. Ágnes azonban kitart hite mellett és szilárdan
Krisztus jegyesének vallja magát. Az helytartó feslett életre akarja kényszeríteni, de Isten
angyala megvédi Ágnest: haját hirtelen oly hosszúra növeszti, hogy meztelen testét egészen elfedi (leggyakrabban ilyenként, meztelenségét befedő hosszú hajjal ábrázolják); majd mikor a bordélyházba vezetik, ott egy angyal fényes fehér ruhát ad rá. Azonban az ifjú, aki
szemet vetett a szűzre Ágnesre ront, hogy erőszakot tegyen rajta – azonban Isten angyalától halálra sújtva a földre esik. A helytartó iszonyú haragra gerjed, ám Ágnes így válaszol: „fiad magának köszönheti halálát, hiszen mások, akik a fölöttem őrködő angyaltól hagyták magukat megfékezni, békében távoztak; ő azonban indulatát követve az engem védelmező angyal haragját vonta magára, ezért halt ily csúfos halált!” A helytartó arra kéri, ha csakugyan így van, támassza életre fiát. Ágnes Istenhez fohászkodik, és a fiú életre kel, és dicsőíti Istent.
Mikor ennek híre megy, a helytartó inkább bírájára bízza a dolgot aki mágláyt rakat, hogy Ágnest mint boszorkányt – a pogány papok felbujtására – megégesse. Ám a lángok nem érik a szűz testét, bár a körülállók közül többen megégnek, majd a tűz – Ágnes imájára – kialszik. Ekkor a bíró a hóhérra parancsol, hogy döfje a kardot Ágnes torkába; a hóhér végül a szűz bíztatására végez vele; mikor szülei siratják, fényes köntösben, angyali sereggel jelenik meg, jobb keze felől fehér bárány áll – az áldozat jézusi jele; Ágnest hosszú haja mellett legtöbbször báránnyal jelölték. Szent Ágoston írja róla: Ágnes „oly szűz, ki megfelelt nevének. Ágnes a latin nyelvben bárányt57, a görögöknél szüzet jelent. Az volt aminek hivatott; méltán
koszoruztatott meg.” (Serm. 273. Cap. 6. – Vogel: 114. o.)
Konstancia, Konstantin császár lánya, még pogányként elment Ágnes sírjához, hogy testi nyavalyályától megszabaduljon; álmában Ágnes buzdította a kereszténység felvételére, s mire fölébredt, teste teljesen egészségessé lett.
A régiségben „anglitbornak” nevezték az elsőízben lefejtett dézsmabort, amelyet a jobbágy e napon adott át urának. Jászladány öregjei fejzúgás ellen Ágneshez folyamodtak. Szili regula: „ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljes a pince.”

(Molnár V. József: Kerek Istenfája Ős-kép kiadó 2018)