Leírás
Új állapot!
A Magyar Királyság történelmének XIV. századát az Anjou-ház uralta. A pápák e korszakban Avignon városából irányították az egyházi életet, vagyis jóváhagyták a helyi egyházak vezetőinek megválasztását, a szerzetesrendeknek friss lendületet adtak és beszedték az újfajta adókat. A magyar egyház részese volt az Anjou-aranykornak, még ha léteztek is feszültségek az uralkodók és az egyházfők között. A pálos remetéktől kezdve a ferences koldulórendig határozott előretörésről tanúskodnak a források, viszont a monasztikus szerzetesi hivatás a kortársak szemében kevésbé volt vonzó. E nagy században rövid időre egyetem is született, Pécsett.
A keresztény egyház majd egyházak szerves kapcsolódása a hazai művelődéshez – az ökumenikus egyház-történelmi jelleg mellett – a művelődéstörténet vonulatát a mű nélkülözhetetlen részévé teszi. Nagy Lajos királlyal a rövid “arany” Anjou-század sírba szállt. Mintha a királyi ravatal bakacsinja az egész országra – magyar egyházra ráborult volna egészen Zsigmond király hatalmának megszilárdultáig. Zsigmond mint magyar, római-német király (végezetül pápától koronázott császár) kikényszerítette a megosztott egyháziaktól a Konstanzi Zsinatot, és visszaállította a nyugati latin egyház – kereszténység egységét. Átmeneti uralkodók után jött a Hunyadiak kora a nándorfehérvári győzelemmel, melynek hadi jelentősége mellett lelki tartalma is gyümölcsöt hozott. Mátyás király a pápákat azzal ijesztgette, hogy a kettős keresztet hármassá (keletivé) alakítja, a pápák ennek ellenére támogatták az oszmán hullámot visszatartó keresztény védőbástyát, a Magyar Királyságot, s vele a magyar egyházat.
