Az 1882. év húsvétján eltűnt tiszaelszári cselédlány Solymosi Eszter halálában vált hősnővé – alakja torz szimbólummá, neve az antiszemita mozgalom jelszavává lett. Solymosi Eszternek vérét vették a zsidók, és húsvéti pászkájukba keverték – röppent fel a képtelen középkori babonákat felelevenítő vád. Krúdynak az eszlári vérvádról a “nagy perről” szóló máig kiadatlan regénye nemcsak az 1880-as évek dühödt és ostoba antiszemitizmusát jeleníti meg, hanem az önmagát túlélő 19. század hervadását, a hajdani “dicső eszmék” elszürkülését, a táblabírák világának porba hullását is. A “boldog békeidők” korát, amelyben a magyar vidék provinciális kedélyessége mögül groteszk démonikusság sejlik elő: omladozó kúriákban hamis ügyek kótyagos fejű lovagjai, kifordult lelkületű Don Quijoték tanyáznak, a csendbiztosok vadszőlős házaiban az ugrásra kész erőszak lapul, a kvaterkázó úri társaságokba fojtott hisztéria lappang…