Leírás
“Ritkán bukkanhat gyűjtő s kutató olyan mélységesen mély és gazdag lelőhelyre, mint amilyenre Erdélyi Zsuzsa bukkant. Alig múlt egy esztendeje, hogy hangfelvevő gépje egy Somogy megyei faluban különös, furcsa, aranyban s vérben térdeplő imádságszöveget rögzített: egy népi eredetű, apokrif imát, s azóta már – amint hallom, olvasom – négy-öt ezerre is megszaporodott a hasonló szövegek száma.
Nem tudom, hogy a fölfedezés elsősége is őt illeti-e vagy másokat. Ezt majd eldöntik és döntsék is el a gondos tudósok. De ha a fölfedezésben nem is: a föltárásban mindenképpen az övé az érdem. Ő élte át, személyes ügyként, a közhelyszerű >utolsó pillanat< megrázó sürgetését: csodálkozni és örülni később is ráérünk, de vagy most ugrunk fejest az örvénybe, vagy soha, hiszen akitől gyűjteni lehet, nem újraszülető közösségek, csoportok, hanem elszórtan élő idős asszonyok, egyre mélyebbre merülők, egyre hallgatagabbak …
Munkája nyomán egy nem létezőnek, illetve elveszettnek hitt lánc szemei kerültek elő az idő több százados rétegei alól. A korai magyar középkorral s folytatásként a rákövetkező századokkal kerülhetünk megejtő közelségbe.”
(Csoóri Sándor: Csipkekoronák. Élet és Irodalom, 1972.)