Amikor a steglitzi pör – és nem egy analógiájának – kamasz hőseit virágesővel borítják el meglett férfiak és „mai” nők, s amikor a tömeghisztériának e kitörését oly igen sokan kísérik megértő szóval vagy mosollyal felénk is – még jónak és legjobbnak minősített körökben is, – nem kis bátorságra vall himnuszt énekelni a nemi erkölcs és élet tisztaságáról s a kemény parancsról, melyet Sinai hegyének mennydörgése közben szentesített az Ur.
Pedig arra van szükség, hogy szólni és írni merjünk az élet misztériumáról s a hozzá fűződő egész szövevényes élettani, lelki és erkölcsi problémáról, mint a próféták vagy apostolok: – elfogulatlan őszinteséggel, mely nem tud ámítani vagy félrevezetni, de bátor lendülettel is, mely nem tud a törpeségbe mint emberi sorsba belenyugodni, hanem isteni eredetének és céljának tudatával mer nehézségekkel szembenézni s minden akadály és botlás dacára a lélek felsőbbségét, az élet eszményiségét az ösztön nyers erejével szemben képviselni