Ezen gyűjtésből, egy Zemplén megyei falu, Bodrogkeresztúr meséit és mondáit ismerhetjük meg. A legtöbb szöveget a falu szociális otthonában gyűjtötte a szerző. Az otthon lakói a faluból és annak környékéről származó emberek, így a táj hagyományát tárják elénk. Északkelet-Magyarország népességének egy része elmagyarosodott kárpátukrán és szlovák. A vidék hiedelemvilágára és népköltészetére erősen hatottak a szláv nemzetiségiek. Így máig is mesélnek a vámpírokról és az ugyancsak vérszopó morákról, a haláluk után is hazajáró vízbe fullasztó fiúkról. Ugyanígy érezhető a szláv népek hatása a népmeséken is. A kötet középpontjában a szintén elmagyarosodott kárpátukrán mesemondó Eördögh Ferenc áll, a szociális otthon egykori lakója, egy tízgyermekes szegényparaszt-család utolsó, béna gyermeke. A megalázott, aki még álmában sem meri magát hősnek képzelni, csupán mellékszereplője meséinek: egy kíváncsi, hallgatózó kisfiú vagy egy öreg koldus, akit a fényes lakodalomból elzavarnak. A kötet mindenekelőtt az egymás mellett élő népek kulturális egymásra hatását kívánja bemutatni.