A magyar tudomány egén a 19. század hajnalán feltűnt csillagnak, Bolyai Jánosnak Temesvárról 1823. november 3-án keltezett, apjához intézett levele terjengős befejező mondata sokszor idézett mellékmondatában (“semmiből egy ujj más világot teremtettem”) minden szó nyomatékosított mondandót hordoz. Legelőbb is tekintsünk magára az igére, arra, hogy “teremtettem”. Ebben benne rejlik papírra vetője gondolkodásának egyetlen szóba markolható lényege; vagyis az ember nem csupán ábrázatában hasonlatos Teremtőjére, hanem alkalmasságában, illetőleg rátermettségében is arra, hogy a teremtés folyamatában részt vegyen. Kéziratos hagyatéka, amelynek bemutatását ezzel a kötettel elkezdjük, a teremtő emberi akaratnak az egész életpályán átívelő bizonysága.
Az “ujj más világ” szóba hozása annyit jelent, hogy a párhuzamosok új, Eukleidész több mint kétezer éves elméletétől eltérő értelmezése egy eladdig az emberi elme számára meg nem közelített, gondolatilag birtokba nem vett világ létezését teszi bizonyossá, illetőleg matematikailag bizonyíthatóvá. Ennek folytán a kozmikus méretű létezés egyik tartománya az ismeretlenség homályából kilépve az emberi tudás birodalmában kér magának helyet.